Kívülről talán bonyolultabbnak tűnik egy rádiótávirányításos autó vezetése, pedig igazából nem az.
Legalábbis ezt bizonyítják mindazon kérdések, melyet az elmúlt évek során vásárlóinknak megválaszoltunk, sokan azt hiszik, ördöngősség irányítani egy rc autót. Leggyakrabban azon aggódnak, milyen lehet az, mikor szembe jön az autó? De ne vágjunk a közepébe, később erre is választ kapnak...
A kezdő lépésekKépzeljük magunkat egy olyan modelltulajdonos helyébe, aki megvásárolta álmai autóját, de még soha nem fogott a kezébe tábvirányítót, de eljött a pillanat az első kör megtételére.
Először is válassza ki a megfelelő helyet. Viccesen azt szoktuk mondani, sosincen elég nagy parkoló ahhoz, hogy ne találjunk el valamit. Ha mást nem, a saját lábunkat. Emlékezzenek majd vissza ezekre a szavakra, mikor először verik bokán magukat a saját modellautójukkal. Reméljük az még csak egy kicsinynek nevezhető 1:10 méretű lesz. Szóval válasszunk egy olyan helyet, ahol semmi, és senki nincs útban. Legjobb egy üres parkoló, ahol kellő méretű sima felületet találunk az alapok elsajátításához. Ez ideális terep onroad és offroad autókhoz egyaránt, a terepeseknél sose kezdjünk rögtön az ugratókkal.
Az első és legfontosabb az autó indítása. Minden alkalommal, kivétel nélkül először a rádiót kapcsolja be, és utána csak az autót, mert ellenkező esetben egy rosszul beállított szervó, vagy szabályzó rögtön önálló életre kelti az rc autót, aztán mehet utána a bokrok közé...
Szóval bekapcsoláskor először a rádió, aztán az autó, kikapcsoláskor pedig fordítva. Állítsuk le, és kapcsoljuk ki az autót, és csak ezután a rádióadót.
Persze ügyeljünk arra is, hogy ha és amennyiben mellettünk más is játszik rc autóval, hogy egyeztessük a frekvenciákat. A fent leirt módszerrel még azt is jobban kiküszöbölhetjük, hogy más, akár azonos frekvenciával átvegye autónk felett az irányítást, hiszen a közelebb lévő erősebb adó el fogja nyomni a gyengébb jelet.
Ha minden óvintézkedést megtettünk, indulhatunk. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ellentétben egy normál autó vezetéséhez képest, a kezdő modellező nem ismeri a finom indulást, az óvatos megközelítést, mindenki rögtön teligázzal kíván száguldozni a rendelkezésre álló helyet maximálisan kitöltve. Ennek persze általában valamilyen ütközés, rosszabb esetben törés a vége.
Igy inkább azt javasoljuk, hogy kezdetben csupán óvatos gyorsítással, rövid egyeneseket, illetve kisebb kanyarodásokat végezzen gyakorlásként, semmi esetre se próbálja meg kihasználni a vezett autó teljes dinamikáját.
Persze ezt senki nem bírja sokáig, így tegyen egyre nagyobb köröket, mindig ügyelve arra, hogy kontroll alatt tartsa az rc autót. Ezen gyakorlás alatt ráadásul lehetősége van megtapasztalni, milyen az az érzés, amitől minden kezdő modellező a leginkább retteg: mikor szembejön az autó.
Mikor szembefordul velünk autónk, megfordul a világ. Mi balra tekerjük a kormányt, az autó pedig jobbra megy, de hát ez a természetes. Ugyanakkor higgye el, ezen megfelelő gyakorlással gyorsan túljut minden modellező, és ez a kérdés a későbbiekben már fel sem merül. Személyes beszélgetések során leginkább azt szoktam mondani, hogy a modellező úgy irányítja autóját, mintha benne ülne. Csak akkor érezheti az autó minden mozdulatát, kitörési vágyát, megcsúszását, melyek azonnali korrigálást követelnek, és ha már bent ülünk, akkor nem jöhetünk magunknak szembe, Vagy ha igen, már úgyis mindegy...
A kezdeti parkolókban való fel-alá rohangálást egy idő után igyekezzünk pontosabb autózásra váltani. A célnak megfelel néhány tereptárgy, például üdítősflakon, vagy éppen frizbi, melyekböl rakjon ki egy szlalomsort, melyen gyakorolhat oda-vissza, vagy épp egy négyszöget középen egy plusz bólyával, és ezek megkerülésével próbáljon 8-as alakot leirni. A próbák során igyekezzen minnél közelebb menni a bólyákhoz, és egy idő után fokozza a tempót is.

Kezdő szett a rendőrség iránt érzékenyek számára. A rendőrőrs összeépítése kellemes elfoglaltság, az épület elé bevetésre induló motorost és quados rendőröket is tehetünk. A készlet 193 darabos
Ki ne ismerné Amerika jelképét, mely az Újvilágba hajóval érkezőket várta és várja New Yorkban?
Ragasztást és festést igénylö makett.